Szavazzunk Habis Lászlóra és a Fidesz megyei listájára!

Szokásához híven a reggeli órákban adta le szavazatát Egerben Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője, aki a Dobó István Gimnáziumban berendezett szavazókörben nyilatkozott a sajtó munkatársainak.

Szavazzunk Habis Lászlóra és a Fidesz megyei listájára!

A szavazást követően Nyitrai Zsolt elmondta, arra kér mindenkit, hogy éljen demokratikus jogával, és menjen el szavazni Eger, Heves megye és Magyarország további fejlődése érdekében.

Mint kijelentette: csakis Habis László polgármester alkalmas arra, hogy folytassa az eddigi munkát, mert kapcsolata a kormányzattal és a környező települések vezetőivel garanciát jelent a fejlesztések befejezésére, valamint új beruházások elkezdésére.

Nyitrai Zsolt arra biztatta az egri térség településein élőket, hogy szavazzanak a megyei listán a Fidesz-KDNP 2-es számú listájára, illetve annak vezetőjére, dr. Juhász Attila Simonra, a Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltjére. Együttműködéssel és összefogással ugyanis megvalósíthatjuk terveinket, jobbá, élhetőbbé tehetjük az emberek életét – fejtette ki az országgyűlési képviselő.