Világszínvonalú lett az egri Bárány Uszoda

Átadták a teljesen felújított egri Bárány István Uszodát. Az ünnepségen részt vett mások mellett Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője, valamint Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára is.

TV Eger

Szabó Tünde államtitkár, mint volt úszó is, elmondta: mindig öröm számára Egerbe jönni, hiszen ebben az uszodában is sokat versenyzett. Az uszoda felújítása a sportot és a jövőt támogatja, reméli, hogy az úszósport fellegvára lesz ez az épület.

Világszínvonalú lett az egri Bárány Uszoda

A Magyar Vízilabda Szövetség volt elnöke, egykor szövetségi kapitány, Kemény Dénes emlékeztetett arra, hogy ez a medence a bölcsője annak a hat olimpikonnak is, akiket Eger adott az országnak.

A ceremónián Bárány Attila, az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnöke, Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség egykori elnöke, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Korózs Emma Napsugár, az Egri Vízilabda Klub legfiatalabb igazolt sportolója, Kis Ágnes, az Egri Senior Úszó Klub képviselője, Habis László polgármester és Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője adta át a felújított egri Bárány István Sportuszodát.

Mint Nyitrai Zsolt korábban kijelentette, a kormánynak három fő célja van sport területén. A mindennapos testnevelés bevezetése, a sport infrastruktúrájának fejlesztése, illetve az, hogy minél több nemzetközi versenyt rendezzen az ország. Ezeket célokat kiválóan szolgálja az egri beruházás.