Újabb fejlesztés javítja az idősek biztonságát a Gondosóra programban
A 112 segélyhívó szakemberei közvetlenül a Gondosóra felhasználójával tudnak kapcsolatba lépni, így a segítség még gyorsabban érkezik.
A 112 segélyhívó szakemberei közvetlenül a Gondosóra felhasználójával tudnak kapcsolatba lépni, így a segítség még gyorsabban érkezik.
Trianon üzenete számunkra az, hogy merítsünk erőt a múltból, és legyünk büszkék magyarságunkra – jelentette ki Nyitrai Zsolt.
Gyermeknapon az óvoda udvarán jelentette be Nyitrai Zsolt, valamint Nagy Csaba, hogy 18,2 millió forintot nyert Füzesabony az óvoda bővítésére.
Történelmi és politikatörténeti pillanat tanúi lehetünk, hiszen EU-biztos eddig még soha nem járt hivatalos látogatáson Egerben.
A várossal és a kormányzati szervekkel egyeztetve törvénymódosítást nyújtottunk be, hogy megmaradjon a középfokú borászképzés Egerben.
Varga István, a Fidesz-KDNP által támogatott független jelölt kapta a legtöbb szavazatot a vasárnapi időközi választáson.
Ötödik alkalommal rendezték meg a Kerecsendi Bornapokat, melynek díszvendége idén Koncz Gábor volt.
Több mint 27 milliárd forint áll a felsőoktatási intézmények rendelkezésére az év végéig.
Varga István olyan polgármesterjelölt, aki tudása, kapcsolatrendszere miatt alkalmas személy a település vezetésére – jelentette ki Tállai András.
A választókerület egy év alatt elért eredményeiről, valamint a helyi választópolgárokkal megkezdett fejlesztési konzultációról beszélt sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt.
Helyi, tradicionális minta alapján elkészült az Egri borvidék saját palackja. Nyitrai Zsolt tavalyi kezdeményezését követően az Egri Borműhely borászainak hosszas egyeztetése után a várban bemutatták az új, egyedi palackot, amelyet hamarosan a vásárlók is megismerhetnek. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt köszönetet mondott az egrieknek azért, amiért rendkívül magas részvétel mellett a polgárok Eger minden szavazókörében toronymagasan győzelemhez segítették a Fidesz-KDNP európai parlamenti listáját, és a kormánypárt bevándorlásellenes politikájára szavaztak.
Az emberek nem kérnek a bevándorláspárti ellenzékből. A jobboldal Egerben és környékén még soha nem ért el 50 százaléknál jobb eredményt, ez most sikerült, mindez világosan jelzi, hogy a szavazók többsége egyetért bevándorlásellenes politikánkkal – mondta
Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Szokásához híven a reggeli órákban ment szavazni Egerben Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője, aki Dobó István Gimnáziumban berendezett szavazókörben adta le voksát az európai parlamenti választáson.
A TV Eger Fogadóóra című műsorában Nyitrai Zsolt válaszolt a riporter kérdéseire, ahol szó esett a vasárnapi európai parlamenti választások tétjéről, valamint az egri fejlesztések mellett az egy év eredményeit bemutató képviselői beszámolóról. VIDEÓ