Magyarország kormánya elkötelezett a civil szervezetek támogatása mellett, szolgáltató államként stabil és kiszámítható működési feltételeket biztosítanak számukra, költségvetési forrással, modern eszközökkel, sikeres programokkal támogatják őket.
Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője csütörtökön Habis László egri polgármesterrel együtt avatta fel a több mint 10 kilométeres összefüggő kerékpárút-hálózatot Egerben. VIDEÓ
Nagy Csaba polgármester és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán aláírta azt a dokumentumot, amely Ipari Park Címet adományozott Füzesabonynak – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt.
Az északi régió három megyéjének 11 kórházában több mint 4,8 milliárd forint uniós, illetve állami forrásból újult meg a rehabilitációs ellátás, ebből közel 1 milliárd jutott az egri Markhot Ferenc Kórháznak – mondta Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Amit megígértünk, azt teljesítettük, így most felavathatjuk az Egerszalókot a településhez közeli fürdővel összekötő kerékpárút helyi szakaszát – jelentette be Varga István polgármesterrel közösen megtartott sajtótájékoztatóján Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt hétfőn napirend előtti felszólalásában a felsőoktatás aktuális helyzetéről szólt kitérve az egri Eszterházy Károly Egyetem megalakulására és az ezt támogató aláírásgyűjtési akcióra, az Eszterházy Petíció sikerére. VIDEÓ