Hírek

    Munkám Választókerület

    Hazánk ma is Európa védőbástyája

    Államalapításunk ünnepe egyben Magyarország születésnapja, hiszen több mint ezer éve élünk Európa közepén, és büszkék lehetünk arra, hogy nemzetünk a sorozatos megpróbáltatások ellenére mindig talpra tudott állni – jelentette ki Nyitrai Zsolt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett ünnepségen. VIDEÓ

    Most jó igazán horgásznak lenni

    Magyarország Kormánya meghallgatja a horgászok véleményét és ezeket a véleményeket a döntései előtt egyértelműen figyelembe veszi. A magyar horgászok közössége az egyik legnagyobb civil szervezet Magyarországon, több mint 600 ezer taggal – közölte Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

    M25-ös a Mokkában

    Több évtizedes álom vált valóra az M25-ös gyorsforgalmi út megépítésével. Már most egyértelműen látható, hogy megnövekedett a különböző cégek, gazdasági társaságok érdeklődése térségünk iránt ennek a beruházásnak köszönhetően – jelentette ki Nyitrai Zsolt a TV2 Mokka című műsorában. VIDEÓ

    Összekötöttük Egert az autópályával

    Az Eger-Budapest útvonal átlagosan 15-20 perccel lerövidül és jóval biztonságosabbá válik majd a közlekedés az újonnan átadott M25-ös úton. Így még több turista és befektető gazdasági társaság érkezhet térségünkbe – jelentette ki Nyitrai Zsolt a Trend FM Mozgásban című műsorában. VIDEÓ