Karácsonyi Gondosóra akció
Azok a 65 év felettiek, akik december 14-e éjfélig megrendelték a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják az eszközt.
Azok a 65 év felettiek, akik december 14-e éjfélig megrendelték a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják az eszközt.
Magyarországon több mint 60 ezer hallássérült és több mint 10 ezer siket ember él, így jelentős közösséget érint a jelnyelv használata – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap az MTI-nek.
Az egri Nemzedékek terén almát osztottak pénteken délután a Fidesz önkormányzati képviselői, valamint Nyitrai Zsolt egri honatya, a párt megyei elnöke. VIDEÓ
Egyhangúlag szavazta meg kedden a parlament a Braille-nyomtató és Braille-kijelző áfájának 27-ről öt százalékra csökkentését, ez is jelzi, hogy teljes konszenzus övezte ezt a kezdeményezést – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön.
A Heti TV Pirkadat című műsorának vendége volt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője. A beszélgetésen többek között szó esett a honatya miniszterelnöki megbízotti feladatköréről, a nyugdíjas szövetkezetek létrejöttéről, a kormányzati tájékoztató kiadványokról, illetve Ennio Morricone Oscar-díjas zeneszerző állami kitüntetéséről. VIDEÓ
Magyar kezdeményezésre tárgyalnak a mézről, a méhészetek és a méhészek helyzetéről az Európai Unióban – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu
A Fidesz ellenzékben és kormányon is fontosnak tartotta, illetve tartja a folyamatos párbeszédet a választókkal. Most a Soros-terv és a migránsok betelepítéséről várja az emberek véleményét a nemzeti konzultáció keretében a veszélyes brüsszeli elképzelések kapcsán – jelentette ki Nyitrai Zsolt.
Megkezdték a nemzeti konzultációról szóló levelek kézbesítését, a kormány abban bízik, hogy minél többen kitöltik, visszaküldik, erre az interneten is lehetőség van – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Védjük meg Magyarországot! című országjáráshoz kapcsolódó edelényi fórum előtt. VIDEÓ
A Munkástanácsok Országos Szövetsége a kormány stratégiai partnere lesz várhatóan az év végén, vagy a jövő év elején – jelentette be Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten, egy szakmai konzultációt követő sajtótájékoztatón.
Ma a győzelmet ünnepeljük: október 23-án, hatvanegy évvel ezelőtt kivívtuk szabadságunkat, utat mutattunk Európának és a világnak. Ám a dolgok ma ismét nem jó irányba mennek földrészünkön, ezért továbbra is célunk az ország védelme, a magyar érdekekért való kiállás – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Egerszalók impozáns főtere a Gyógyvizek Völgyének új ékköve tovább népszerűsíti az egyedülálló adottságokkal megáldott térséget mind a helyi polgárok, mind pedig az idelátogató turisták örömére – jelentette ki Nyitrai Zsolt a beruházás avató ünnepségén. VIDEÓ
A cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása kiváló példa a társadalmi összefogásra, felelősségvállalásra, valamint a civil szervezetek és a kormányzat együttműködésére – jelentette ki Nyitrai Zsolt a Magyarország Kormányának Facebook-oldalán közzétett legújabb videóban. VIDEÓ
A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatunk nem csupán a határokon innen, de a határokon túl is – mondta Jakab István Sarudon. Nyitrai Zsolt hozzátette: a járvány megmutatta, akkor lehet az agrárium még erősebb, ha magyar terméket vásárolunk. VIDEÓ
Átadásra került a Sarud és Tiszanána közötti felújított útszakasz. VIDEÓ
Tavaly és idén összesen hétszázötven 1-es típusú cukorbeteg gyerek táboroztatását tette lehetővé a közmédia Jónak lenni jó! kezdeményezése – mondta el Nyitrai Zsolt a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskolában tartott sajtótájékoztatón. VIDEÓ