Eger és térsége

Eger újraindítása

A Figyelő Magazin interjúja Nyitrai Zsolttal.

Nagyléptékű beruházásokkal fejlődik tovább Felsőtárkány

Magyarország Kormánya mindig is fontos feladatának tartotta a vidék fejlesztését, az ott élő emberek életkörülményeinek javítását: a most átadandó beruházások is bizonyítják, hogy Felsőtárkány nagy léptekkel halad előre – jelentette ki Nyitrai Zsolt Felsőtárkányban. VIDEÓ

Továbbra is be kell tartani a járványügyi szabályokat

Az első csatát megnyertük, de továbbra is készenléti állapotban kell lennünk, hogy ne érjen váratlanul minket a koronavírusos járvány esetleges második hulláma – jelentette ki heti járványügyi sajtótájékoztatóján Felsőtárkányban Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Újra indulhat első osztály a Móra Ferenc Tagiskolában

Néhány hónappal ezelőtt kétségessé vált, hogy vajon idén szeptemberben indulhat-e az első osztály az egri Móra Ferenc Tagiskolában. Nyitrai Zsolt most bejelentette a sokak által várt örömteli hírt. VIDEÓ

Megnyertük az első csatát a koronavírus ellen!

A mindennapokat érintő fokozatos könnyítésekről, valamint az egészségügy ellátás újra indításáról tartotta meg szokásos heti járványügyi sajtótájékoztatóját Nyitrai Zsolt és Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója. VIDEÓ

Indulhatnak a tiszai nyaralóhajók

Minden feltétel adott Magyarországon is a nyaralóhajózás elindulásához, amely Európa tizennégy országában már működik – mondta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Tiszafüreden.

Az egri vízilabda sikere, az egész ország sikere

Az Egri Vízilabda Klub jövőjéről tartott sajtótájékoztatót hétfőn délután Szécsi Zoltán ügyvezető elnök, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott Demjénben. VIDEÓ

Heves megyében is újraindul a mindennapi élet

Ismét szabadtéren, a Megyeháza udvarán számolt be a koronavírus-járvány térségi híreiről Nyitrai Zsolt, aki Juhász Attila Simon közgyűlési elnökkel és Blahó Lászlóval, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettesével közösen tartott sajtótájékoztatót. VIDEÓ

Kerékpárút épült Eger és Egerszalók között

Megígértük, megcsináltuk! – mondta Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője pénteken, az Egert Egerszalókkal összekötő vadonatúj kerékpárúton, melyet ki is próbáltak Varga István egerszalóki polgármesterrel. VIDEÓ