miniszterelnöki megbízott

Adventi gyertyagyújtás Egerben és Andornaktályán

A harmadik adventi gyertya meggyújtásának alkalmából Nyitrai Zsolt mondott köszöntőt a helyiek, a civil szervezetek, az egyház és az önkormányzatok képviselőinek társaságában az egri Dobó téren és Andornaktályán vasárnap délután. VIDEÓ

Ötpárti határozat a magyar sport ünnepnapjairól

A testi, lelki és szellemi egészség rendkívül fontos cél Magyarországon, s a kedden elfogadott országgyűlési határozat lehetővé teszi, hogy ezentúl méltó módon lehessen megünnepelni ezeket a jeles napokat – mondta Nyitrai Zsolt.

Olcsóbb állam: komfortos ügyintézés Egerben és Füzesabonyban

Az olcsóbb és jobb állam megteremtése nemcsak a jogszabályok megváltoztatását, az illetékek, díjak csökkentését, hanem egyben az ügyfélforgalmat kiszolgáló középületek modernizációját is jelenti – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Fellendült a természetjárás 2010 óta

Fellendült a belföldi természetjárás 2010 óta a kormány fejlesztéseinek köszönhetően, az eredményekhez a szakmai partnerek segítségére is szükség volt – mondta Nyitrai Zsolt Budapesten, az Otthon a természetben című kormányzati kiadvány sajtótájékoztatóján. VIDEÓ

Ötéves az Egri Polgárok Háza

Bayer Zsolt író, publicista, a Fidesz alapító tagja volt a vendége az Egri Polgárok Háza 5. születésnapi rendezvényének szombat este. A díszvendéget a zsúfolásig megtelt Polgárok Háza fogadta.
VIDEÓ

Mindig fontos a párbeszéd! – Harmadik képviselői beszámoló

Immár harmadik alkalommal jelenik meg az az országgyűlési képviselői beszámoló, amelyben számot adok Eger és térsége egy esztendő alatt elért eredményeiről, arról, mit sikerült elérnünk közösen a választópolgárokkal – mondta pénteken Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

A kormány továbbra is támogatja a polgárőröket!

Köszönet illeti azokat a polgárőröket, akik szabadidejüket önzetlenül feláldozva tesznek településeink közbiztonságáért, vagy éppen határaink védelméért – jelentette ki szerdán Nyitrai Zsolt a Magyar Polgárőr Szövetség országjárásának egri állomásán. VIDEÓ