Munkám

Minden megyében vannak már nyugdíjas szövetkezetek

Minden megyében megalakult legalább egy nyugdíjas szövetkezet, így mindenütt elérhetővé vált ez a lehetőség – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. VIDEÓ

A kormány gondoskodik az idősekről

A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével. VIDEÓ

Átadták a felújított sarudi óvodát

A sarudiak több évtizedes álma válik most valóra, amikor átadhatjuk a felújított, korszerű óvodát, amely a belügyminisztériumi pályázat maximálisan elnyerhető 30 milliós támogatásából valósult meg – jelentette ki a pénteki ünnepségen Nyitrai Zsolt, Sarud országgyűlési képviselője. VIDEÓ

Rezidens ösztöndíj: Magyarországon Eger az első

A kormány nagyszabású kórházi fejlesztésekkel, folyamatos béremelésekkel, a munkakörülmények javításával és fiatal szakembereknek szóló juttatások rendszerével segíti a magyar egészségügyet – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

A kormány támogatja a minőségi bortermelést

A kormányzat támogatásával jelenik meg az a kiadvány, amely a hazai, így az egri borászok közös eredményeiről számol be – jelentette be Nyitrai Zsolt csütörtökön, egy szüreti rendezvény sajtótájékoztatóján. Az eseményen felszólalt Tuzson Bence államtitkár is. VIDEÓ

Tovább fejlődik a stadion Egerben

A magyarországi és benne az egri sportfejlesztések következtében hazánk alkalmassá vált a legnagyobb nemzetközi versenyek megrendezésére. Mindez javítja az országimázsunkat, a turizmus révén pedig erősíti gazdaságunkat – jelentette ki a Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

Polgárőreink is védik az ország határait!

A polgárőrök önkéntesen, szabadidejük terhére őrzik, vigyázzák a falvakban és a városokban, vagy éppen a déli határ közelében élő családok biztonságát, amiért köszönet illeti őket – jelentette ki keddi napirend előtti parlamenti felszólalásában Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott. VIDEÓ

Hétfőn egész nap a sérült gyermekeké a fővárosi állatkert

Hétfőn egész nap a sérült gyermekeké a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) és az állatkert közös rendezvényére tízezer résztvevőt várnak.
Fotó: Botár Gergely