Karácsonyi Gondosóra akció
Azok a 65 év felettiek, akik december 14-e éjfélig megrendelték a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják az eszközt.
Azok a 65 év felettiek, akik december 14-e éjfélig megrendelték a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják az eszközt.
A fogyatékkal élőket képviselő összesen tizenhárom szervezet számíthat 5 százalékkal magasabb támogatásra jövőre, mint idén, az esélyegyenlőségi programok kerete pedig százmillió forinttal, 260 millióra emelkedik. VIDEÓ
Fotó: fidesz.hu
2010 óta jelentős béremelés és forrásbővítés történt a szektorban, így fontosnak tarjuk az elmúlt időszak tapasztalatainak meghallgatását és a közös szakmai jövőkép kialakítását, ezért indítottuk el a védőnők országos szakmai konzultációját, melynek az első állomása Egerben lesz – jelentette ki Nyitrai Zsolt az M1 Ma reggel című műsorában. VIDEÓ
Hungarikum kóstoló címmel mutatták be a napokban hazánk első hungarikummá nyilvánított vörösborát a Pesti Vigadóban. Az eseményen húsz egri borászat negyven Egri Bikavérét kóstolhatták meg a jelenlévő hírességek és szakemberek. VIDEÓ
Félmilliárd forintos támogatásra pályázik Felsőtárkány: ebből az összegből fejlesztenék a Berva-völgyi Iparterületet, amely a település gazdasági központja – jelentette ki Nyitrai Zsolt azon a projektismertető és vállalkozói fórumon, amelyet a térség gazdasági szereplői és önkormányzati szakemberei számára tartottak. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt kedden, Wittner Mária ötvenhatos szabadságharcossal közösen avatta fel Eger immár második ’56-os falfestményét, amelynek egyik szereplője maga Mária asszony, aki kezében fegyverrel harcol a forradalom napjaiban. VIDEÓ
A kormány szakmai párbeszédet, személyes konzultációt indít a védőnőkkel, hogy az 5 ezer egészségügyi dolgozó elmondhassa véleményét a munkájáról, az őket érintő döntésekről és hogy javaslatokat tehessenek a döntéshozóknak – jelentette be Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
A kormány családbarát politikáját jól jelzi, hogy 2010 óta megduplázta a támogatásukra szánt összeget, a most induló két új kezdeményezés pedig Eger városában is ösztönzi a fiatalokat családalapításra és gyermekvállalásra – jelentette ki pénteken Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Vedd és olvasd! című, könnyen érthető bibliai üzeneteket tartalmazó kiadványt készítettek a debreceni Immánuel Otthon és Iskola hitoktatói és lelkészei a reformáció 500. évfordulója alkalmából. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Sáfrány Margit a SINOSZ alelnöke, az ATV Start vendégei voltak. Mint elmondták, a cél az, hogy mindenki méltó módon tudjon ünnepelni és részt tudjon venni a különböző állami rendezvényeken, megemlékezéseken. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt volt a vendég a veszprémi Mária Rádió műsorában, ahol nem mást volt a házigazda, mint Szőke András filmrendező, humorista, rádiós, akit „országos kulturális tényezőnek” is nevezhetnénk szerteágazó tevékenysége miatt. VIDEÓ
Néhány hónappal ezelőtt kétségessé vált, hogy vajon idén szeptemberben indulhat-e az első osztály az egri Móra Ferenc Tagiskolában. Nyitrai Zsolt most bejelentette a sokak által várt örömteli hírt. VIDEÓ
A mindennapokat érintő fokozatos könnyítésekről, valamint az egészségügy ellátás újra indításáról tartotta meg szokásos heti járványügyi sajtótájékoztatóját Nyitrai Zsolt és Vácity József, az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója. VIDEÓ
Negyven éve, 1980. május 26-án indult a világűrbe a szovjet Szojuz-36 fedélzetén Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós. VIDEÓ
Minden feltétel adott Magyarországon is a nyaralóhajózás elindulásához, amely Európa tizennégy országában már működik – mondta Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Tiszafüreden.