JóKor magazin a MÁV és Volán járatain
Mostantól a MÁV és Volán járatain is olvasható a JóKor magazin, amelyet a kormány a nyugdíjasok kérésére tett elérhetővé utazás közben is.
Mostantól a MÁV és Volán járatain is olvasható a JóKor magazin, amelyet a kormány a nyugdíjasok kérésére tett elérhetővé utazás közben is.
Kudlik Júlia, az ismert televíziós személyiség volt az Egri Csillag Szalon legutóbbi vendége az Egri Polgárok Házában. VIDEÓ
Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő tárgyalt az Ember Erőforrások Minisztériumának (EMMI) két vezetőjével, Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárral, valamint Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkárral. VIDEÓ
Az októberi után újabb fórumot rendeztek egri borászoknak az Egri Polgárok Házában. A találkozón Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő bejelentette: 29 millió euróra pályázhatnak a bortermelők március végéig. VIDEÓ
Egerben, a Megyeházán volt a „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” című országos programsorozat első állomása. VIDEÓ
Az ötezer főnél nagyobb megyei települések közül Eger, Gyöngyös és Hatvan esetében a törvényben előírtnál nagyobb segítségről döntött a kormány az önkormányzatok adósságrendezése kapcsán. VIDEÓ
Folytatódott az egri Fidesz javaslatainak ismertetése, melyeket Eger idei költségvetéséhez nyújtanak be. VIDEÓ
A kommunista diktatúrák áldozatainak állítottak füzesabonyi emlékművet, amelyet Wittner Mária ötvenhatos szabadságharcos, országgyűlési képviselő, és Nyitrai Zsolt honatya avatott föl. VIDEÓ
Kerényi Imre filmrendező, egyetemi tanár, miniszterelnöki megbízott volt az Egri Csillag Szalon legutóbbi vendége az Egri Polgárok Házában. VIDEÓ
A „Több szolgáltatás az egrieknek” program keretében ismertették az egri Fidesz javaslatait, melyeket módosító javaslatként nyújtanak be Eger idei költségvetéséhez. VIDEÓ
Szabó Attila Kossuth-díjas zenész videóüzenetben ajánlotta Nyitrai Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét. Kiemelte, több mint 20 éve ismeri a honatyát és biztos benne, hogy sokat tett Eger és térsége fejlődéséért. VIDEÓ
Habis László, Eger polgármestere videóüzenetben ajánlotta Nyitrai Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét. VIDEÓ
Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok videóüzenetben ajánlotta Nyitrai Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét. VIDEÓ
Fábián Béla fertálymester videóüzenetben ajánlotta Nyitrai Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét. VIDEÓ
Nagy Csaba, Füzesabony polgármestere videóüzenetben ajánlotta Nyitrai Zsoltot, a térség országgyűlési képviselőjét. Röviden ismertette az elmúlt 4 év eredményeit és jó szívvel ajánlotta Nyitrai Zsolt újraválasztását. VIDEÓ