Karácsonyi Gondosóra akció
Azok a 65 év felettiek, akik december 14-e éjfélig megrendelték a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják az eszközt.
Azok a 65 év felettiek, akik december 14-e éjfélig megrendelték a Gondosórát, az ünnepek előtt megkapják az eszközt.
A magyar kultúra napja előtt felavatott Magyar-Tár-Ház jól jelzi, milyen fontos a megyében és a településen élők számára a hagyományok ápolása és történelmi örökségünk megóvása – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
A felújított Markhot Ferenc Kórház átadását, valamint a megyeszékhelyet az autópályával összekötő M25-ös út építésének megkezdését nevezte 2017 legfontosabb eredményének egri rádióknak adott évértékelő interjújában Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
Az együttműködés keretében az idén megújítják a korábban kötött stratégiai partnerségi megállapodást – közölte Nyitrai Zsolt.
VIDEÓ
Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott január 4-én, a Braille-írás világnapján dr. Nagy Sándorral, a hazai látássérült emberek legnagyobb érdekképviseleti szervezetének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnökével egyeztetett.
Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője karácsony első napján bejglit vitt a Markhot Ferenc Kórház ügyeletes dolgozóinak.
A jövő legnagyobb kincse a víz lesz, nekünk pedig szerencsére remek vizeink, sőt gyógyvizeink vannak az országban, megyénkben és Eger környékén is, ami a turizmus további fejlődését segítheti majd – jelentette ki Nyitrai Zsolt.
Magyarország Kormánya 2016 decemberében 10.000 Ft értékű Erzsébet-utalványt ad minden öregségi nyugdíjban részesülő magyar állampolgárnak. Ugyanakkor nem csupán ők jogosultak az Erzsébet-utalványra.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője Lőrincz György borászt javasolta a Heves Megye Nagykövete megtisztelő címre.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő a december 3-i fogyatékossággal élők világnapja alkalmából szólalt fel az Országgyűlésben.
Nagyon fontosnak tartom, hogy személy szerint is részt vegyek a koronavírus elleni védekezésben – jelentette ki Nyitrai Zsolt, aki az egri belváros fertőtlenítésén vett részt. VIDEÓ
Heves megyében három fertőzött beteget tartanak számon, Egerben viszont továbbra sincs koronavírussal fertőzött személy – jelentette ki Nyitrai Zsolt szokásos egri sajtótájékoztatóján. VIDEÓ
Fontos, hogy a cukorbetegek otthon maradjanak: Rájuk fokozottan veszélyes a koronavírus. Prof Dr. Kempler Péter és Nyitrai Zsolt a Mokka vendége volt. VIDEÓ
Szakértői becslések alapján hazánkban több mint egymillió honfitársunk él cukorbetegséggel. Nekik különösen fontos, hogy a koronavírus idején otthon maradjanak – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ
A szombaton bevezetett kijárási korlátozással életbe lépett intézkedéseket úgy tűnik betartják, ezzel megakadályozva a vírus továbbterjedését. Nyitrai Zsolt és Hankó Zoltán a Mokkában. VIDEÓ