Hírek

    Munkám

    Szövetségben a szőlő- és a bortermelőkkel

    Magyarországon 2010 óta 20 ezer hektárnyi szőlőültetvény újult meg, 1500-2000 hektárral nőtt a szőlőterület, a ténylegesen betelepített terület 80 ezer hektár – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden Budapesten.

    Egymilliárdos fejlesztés az egri kórházban

    Továbbra is folyamatos a fejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban, idén több mint egymilliárdos támogatás valósul meg az intézményben, ahol anyagilag is ösztönzik a dolgozók megtartását, a fiatal szakembereket pedig ösztöndíjjal segítik abban, hogy az egri kórházban folytassák munkájukat – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ

    Munkám

    Szövetségben a gazdákkal

    A partnerség és a párbeszéd kialakításával 2010 óta sikerült békét teremteni az agráriumban, ennek kedvező hatása pedig már komoly eredményeket hozott ebben a stratégiai ágazatban – jelentette ki Nyitrai Zsolt. VIDEÓ